Ezek az év kutyabarát helyei 2021-ben
2014 óta minden évben megrendezik az Év kutyabarát helye kampányt: ennek keretében idén kilenc kategóriában hirdettek győzteseket és különdíjasokat. Lássuk hát a helyeket, ahol a felelős kutyatartás és a kutyabarát filozófia tényleg a mindennapok része!
Szerencsére ma már egyre több kutyabarát hely van itthon is, ami nagyon boldoggá tesz minket, felelős kutyatartókat, hiszen így magunkkal vihetjük kedvenceinket kávézóba, étterembe, programokra, például nyáron a strandra. De akár szállodába vagy a munkahelyünkre is elkísérhet a négylábú társad.
Éppen ezt a hozzánk is egyre inkább begyűrűző kutyabarát filozófiát és a kutyás turizmust népszerűsíti az Év kutyabarát helye kampány, amit idén már nyolcadik alkalommal rendeztek meg, és kilenc kategóriában hirdettek győzteseket, illetve különdíjasokat.

Idén is sok volt a jelentkező
A Kutyabarát.hu csapata online felületein 2012 óta, a nyomtatott Kutyabarát Magazinban pedig 2017 óta népszerűsíti a felelős kutyatartást és a kutyabarát filozófiát. Kampányaival, projektjeivel a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez igyekszik hozzájárulni – ennek jegyében hirdetik meg 2014-től minden évben meghirdete az Év Kutyabarát helye versenyt - írja a Travelo.
Hozzáteszik: az Év kutyabarát helyének címére idén is sokan neveztek, sőt több új kutyabarát szálláshelyet, vendéglátóhelyet ismerhettek meg a kutyabarátok. Az sem mellékes, hogy az idei kampányban sok kutyabarát munkahely jelentkezett a legkutyabarátabb címért.
Ezek az év kutyabarát helyei és különdíjasai 2021-ben
Bolt/üzlet kategória
Közönségdíj – Be in Shape infrashape (Budapest)
Kutyabarát.hu különdíj – Felföldi Ínyenc Ízműves (Debrecen)
Üzletközpont kategória
Közönségdíj – Korzó Bevásárlóközpont (Nyíregyháza)
Kutyabarát.hu különdíj – Allee Bevásárlóközpont (Budapest)
Cukrászda kategória
Közönségdíj – Bomboloni (Budapest)
Kutyabarát.hu különdíj – Anjuna Ice Pops (Budapest)
Romkocsma/borbár/söröző kategória
Közönségdíj – Fadrusz Söröző (Budapest)
Kutyabarát.hu különdíj – Bíbor Söröző (Budapest)
Kávézó kategória
Közönségdíj – Bangi Coffee (Fehérgyarmat)
Kutyabarát.hu különdíj – Kutya Egy Hely (Budapest)
Étterem kategória
Közönségdíj – Hari Kebab (Budapest)
Kutyabarát.hu különdíj – Szabad Bisztró (Budapest)
Kutyabarát Balaton különdíj – Hableány Étterem (Badacsony)
Nestle – Purina különdíja – Goodbar Goodburger (Budapest)
Funzine különdíj – Alessio étterem (Budapest)
Infopont Magazin különdíj – Esetleg bisztró (Budapest)
Panzió/vendégház kategória
Közönségdíj – Kókusz apartmanok (Eger)
Kutyabarát.hu különdíj – Tavas vendégház (Karancsalja)
Kutyabarát Balaton különdíj – The Nook – Balatonkiliti (Balatonkiliti)
Szálloda kategória
Közönségdíj – Club Dobogómajor ***superior (Cserszegtomaj)
Kutyabarát.hu különdíj – Dráva Hotel Thermal Resort (Harkány)
Kutyabarát Balaton különdíj – Palace Hotel**** Hévíz
Agrárminisztérium különdíja – Gotthard Hotel (Szentgotthárd)
Funzine különdíj – Bonvital Wellness & Gastro Hotel****superior (Hévíz)
Infopont Magazin különdíj – Thermal Hotel Visegrád ****superior (Visegrád)
Munkahely kategória
Közönségdíj – ROLESZT Kft németADÓ-Tündérei (Baj)
Kutyabarát.hu különdíj – Exclusive Tours Utazási Iroda (Veszprém)
Állatvédelmi Központ különdíj – Szentendrei Kulturális Központ (Szentendre)
Elanco különdíj: Tolnagro Kft. (Szekszárd)

Az év kutyabarát helye kampány célja röviden összefoglalva: a szervezők szeretnék, ha minden év októberében kiemelt figyelmet fordítanánk a hazai kutyabarát szolgáltatásokra, a felelős kutyatartás népszerűsítésére, és magára a kutyabarátságra. Ennek érdekében igyekeznek megszólítani az összes hazai szereplőt, illetve aktivitásra buzdítanak mindenkit, aki szereti az állatokat, különösen a kutyákat.
A kampány a társadalmi felelősségvállalás jegyében idén is a Noé Állatotthont és a Kutyabarát.hu „Kakitündér nem létezik" elnevezésű felelős kutyatartási projektjét támogatja.
Találd meg te is a kedvenc kutyabarát helyedet!
Ha még nincs kedvenc kutyabarát helyed, akkor a fentiek bármelyikét mi is jó szívvel ajáljuk kipróbálásra. Illetve talán már láttad itt nálunk, a Petplace-en, hogy a mi oldalunkon is van állatbarát hely kereső - itt még több kutyabarát helyet találhatsz!
Használd a keresőt, vagy böngéssz az éttermek, programok, szállások, vagy nyáron a strandok közt.