A tengerimalac tartásának 10 titka

Cikksorozatunkban igyekszünk felhívni a figyelmet a helyes kisemlős tartásra, illetve a legfontosabb tudnivalókra. Ezúttal a tengerimalac helyes tartásáról lesz szó. Nézzük, mi mindent érdemes tudni erről a közkedvelt, nagy termetű rágcsálóról!

Akár 8 évig is élhetnek

Megfelelő gondozás mellett a tengerimalacok akár 8 évig is élhetnek, így ezt mindenképpen tartsuk szem előtt, ha a tengerimalac tartás mellett döntünk.

Nem tudnak mászni

A tengerimalacok nem tudnak mászni, így a nagy alapterületű, laposabb ketrecek vagy karámok megfelelőek a számukra. Míg a terráriumok túl zártak, nem elég jó a szellőzésük. Fontos életterük körültekintő berendezése, főleg a búvóhelyek biztosítása, hogy mindig biztonságban érezhessék magukat. Puha, por- és illatanyagmentes almot tegyünk alájuk, mint amilyen a kender- vagy a papíralom.

Legalább annyi házikójuk legyen, ahány tengerimalac él együtt

Ezekből ajánlott olyanokat választanunk, amiknek több, nagy ajtónyílása van. A tengerimalacok szeretik a puha fekhelyeket, alacsonyan elhelyezett függőágyakat és polcokat. A mászás ugyan nem az erősségük, de ügyes ugrók: akár 30 centimétert is képesek ugrani, így ki tudják használni a polcokat, házikótetőket. Csak arra kell figyelnünk, hogy karám esetén nehogy megszökjenek, ha nem elég magas vagy nincs lefedve. Világos, de tűző naptól és huzattól mentes szobában érzik jól magukat.

A tengerimalacok társas állatok

A magányba szó szerint is belebetegedhetnek, így a tengerimalactartás egyik legfontosabb eleme, hogy legalább 2 tengerimalacot tartsunk. A legideálisabb, ha egy ivartalan hímmel élhet egy vagy több nőstény.

A nőstények általában jól kijönnek egymással, a hímekkel viszont már több lehet a probléma. Ha egyedül marad valamelyikük, akkor minél előbb szüksége van egy új társra. A frissen érkezett tengerimalacnak viszont legalább 2 hétig karanténban kell lennie, nehogy átadjon egy esetleges betegséget a meglévő állatnak.Ebben az időszakban semmilyen formában nem érintkezhetnek.

A tengerimalacok szó szerint belebetegedhetnek a magánybaForrás: Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület

Ha a karantén letelte után biztosan egészséges mindkét tengerimalac, akkor fokozatosan össze lehet szoktatni őket. Nem kerülhetnek azonnal egy ketrecbe, mert a területvédés közben komolyan megsebesíthetik egymást! Nyúllal és más állattal sem szoktathatóak össze, mert itt is fennáll a megbetegedés kockázata. A ragadozóktól pedig különösen fontos elszeparálni őket, mivel zsákmányállatok.

Kiemelkedően fontos a megfelelő táplálás

A helyes etetés kiemelkedően fontos ahhoz, hogy sokáig, egészségesen éljenek. A tengerimalacok fűevő állatok, érzékeny emésztőrendszerrel. Fő táplálékuk a széna, ebből sosem szenvedhetnek hiányt.

A helyes etetés kiemelkedően fontos ahhoz, hogy a tengerimalacok sokáig, egészségesen éljenekForrás: Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület

Friss füvet csak fokozatos szoktatás után kaphatnak tiszta, biztonságos helyről szedve

Az egyszerre nagy mennyiségű friss élelem puffadást, hasmenést és halált is okozhat.

Kiegészítő táplálék

A széna mellé kiegészítésként adhatunk magas minőségű, minimum 20 százalék rosttartalmú pelletált tápot. A magkeverékek tönkreteszik a fogaikat és az emésztésüket. A zöldségek és gyümölcsök helyett friss levélzöldekkel lehet kedveskedni nekik, nagyon szeretik a tyúkhúrt, pitypangot, kaprot, fűzfa levelet.

A széna mellé kiegészítésként adhatunk magas minőségű, minimum 20 százalék rosttartalmú pelletált tápotForrás: Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület

Mindig legyen friss vizük

A friss ivóvíz a tengerimalacoknak is létfontosságú, amit golyós önitatóba érdemes töltenünk. A tálkás víz kiborulhat, összekoszolódhat.

Figyeljünk a vitaminpótlásra

Az emberekhez hasonlóan a tengerimalacok szervezete sem képes előállítani a C-vitamint, ezért figyelnünk kell a pótlására.

Egzotikus állatnak számítanak

Egzotikus állatnak számítanak, emiatt csak az egzotikus szakállatorvosok tudják ellátni őket baj esetén. Ha problémát tapasztalunk, mihamarabb keressünk fel egy hozzáértő orvost!

A cikk az Együtt a Kisállatokért Alapítvány és a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület segítségével készült