Miért cipelik magukkal kicsinyeik holttestét a főemlősök?

Amikor egy emberszabású majom kicsinye elpusztul, az anya - mintha látszólag tudomást sem venne erről - napokig, hetekig, vagy akár hónapokig tovább cipeli magával. A gyász eme fura megnyilvánulása ráadásul jóval gyakoribb egy új kutatás szerint, mint azt korábban feltételezték.

Szeptemberben publikálta a Live Science magazin annak a tanulmánynak az összefoglalóját, amelyben kutatók több mint 400 olyan esetet elemeztek, amikor az anya a pici halála után sem mondott le róla.

A kutatásba összesen 50 majomfajt vontak be, ezáltal elkészítették az eddigi legnagyobb, a témával foglalkozó adatbázist. Érdekesség, hogy a nőstény döntésében olyan tényezők játszottak szerepet, mint a saját és kölyke életkora, valamint utóbbi halálának körülményei, illetve annak hirtelensége.

Miért cipelik magukkal elpusztult kölykeiket a főemlősök?

Elisa Fernández-Fueyo, a University College London antropológusa, a tanulmány vezető szerzője a Live Science kérdésére elmondta, hogy efféle viselkedést már a huszadik században is megfigyeltek a majmoknál: egy 1915-ös tanulmányban például egy fogságban élő rézuszmajom esetét mutatták be, amelynek eredményei szintén azt mutatták, hogy a kölyök és az anya kora, illetve a pusztulás hirtelensége egyaránt hat az állatok viselkedésére.

Érdekesség, hogy a vizsgált majom hetekig cipelte tovább kicsinye holttestét.  

Az új tanulmány az 1915 és a 2020 közötti eseteket taglalja: a szakemberek a vizsgált fajok (köztük fülesmakifélék, lemúrok és emberszabású majmok) megközelítőleg 80 százalékánál megfigyelhették a halott utódok cipelését. Csakhogy a leggyakrabban mégis az emberszabású majmoknál fordult ez elő, és ők cipelték a legtovább a halott bébiket.

Példának okáért 2020 márciusában a kutatók 12 olyan esetről számoltak be nőstény páviánoknál, akik 10 napig hordozták magukkal elpusztult kölyküket. Míg 2017-ben egy olasz vadrezervátumban élő makákó ugyanezt 4 héten keresztül csinálta, mígnem teljesen mumifikálódott az újszülött teste. 2003-ban pedig, miután egy csimpánzanyának két kölyke is elpusztult valamilyen légzőszerzvi rendellenesség következtében, az állat hónapokig nem tudott megválni tetemüktől.

Ha az újszülöttet elszakítjuk az anyjától, akkor utóbbinál szorongásos tünetek jelentkeznekForrás: 123rf.com

Másként gyászolnak az egyes fajok

Fernández-Fueyo szerint egyedül a lemúroknál figyeltek meg eltérő viselkedést: ők ugyan nem cipelték tovább halott kölykeiket, viszont többször visszatértek a teteméhez, vagy az érintkezés hangját hallatták anya és kölyke között. Vagyis a lemúrok így gyászolják elpusztult kicsinyeiket.

A kutatócsoport szerint jellemzően azok a fajok válnak meg nehezebben utódaiktól, akiknek vagy fiatalkorukból adódóan még nem éltek át hasonlót, vagy azért, mert a kölyök halála nem egyértelmű számukra (ilyen például, ha valamilyen betegségben pusztult el). A cipelés időtartama pedig valószínűleg arra utal, hogy mennyire volt erős az érzelmi kötelék anya és kölyke között.

Az mostanra világossá vált számunkra, hogy az anya és az utód kötődését érzelmek szabályozzák az emberszabású majmok esetén - röviden, ha az újszülöttet elszakítjuk az anyjától, akkor utóbbinál szorongásos tünetek jelentkeznek - magyarázza Fernández-Fueyo.

Ez a szeparációs szorongás is lehet egy magyarázat az anyák viselkedésére, akárcsak arra, hogy miért cipelik tovább az újszülötteket, mint a már nagyobb kölyköket. A kutató hozzátette: egyes majmok zaklatottá váltak, ha idő előtt elvették tőlük, vagy esetleg elvesztették halott utódaikat.

Vagyis elképzelhető, hogy ők így dolgozzák fel a veszteséget. Bár a jelenség pontosabb megértése további vizsgálatokat kíván, az egyre inkább világossá válik, hogy az állatok érzelmi világa is lehet éppoly sokszínű, mint a miénk.