Ezekre figyelj az első városi sétán a kiskutyáddal
Ebben a cikkben Bárány Margó a kiskutyáddal tervezett első városi sétával kapcsolatban ad tanácsokat, és azt is elárulja, milyen "felszereléssel" készülj erre.
Előző cikkemben a természetben sétáltunk. Ám Mira harmadik oltása óta eltelt több mint két hét, sőt, már az első veszettség elleni oltáson is túl vagyunk, így bevittem a városba, hogy megnézzük, milyen is a város „egy vidéki lánynak". Mint mindig, Murphy is segítségemre volt ebben, hiszen ő rendkívül jól ismeri a városi zajokat.
De miért jó, ha a kutya megtanul városban is sétálni, nem elég, ha szépen megy a pórázon?
Nos, nem. A városi zajok, a tömegközlekedés, a forgalom, az autók, buszok, villamosok stb. egy teljesen más, alapvetően nem természetes közeget nyújtanak a kutyáknak. Alkalmazkodó képességüknek köszönhetően azonban hozzászoknak ezekhez a hangokhoz, és teljesen nyugodtan, természetesen tudnak sétálni ilyen környezeti hatások közepette is.

A jelszó: fokozatosság!
Fokozatosan szoktasd a városi környezethez, ha Budapesten, vagy nagyvárosban élsz, lehetőleg ne a legforgalmasabb utcákat járd be vele első alkalommal. Neki még minden zaj és tárgy idegen, több dologtól is megijedhet.
Először egy csendesebb utcában lófrálj vele, majd fokozatosan haladj a forgalmasabb részek felé. Jó, ha nem flexi pórázzal indulsz neki a városi sétának, mert azt nem tudod kényelmesen, fixen fogni és nehézkesebb is vele az irányítás. Hagyd, hogy a kutyus nézelődjön, szaglásszon. Ha egy-egy autó vagy busz közelebb megy el a járdához, vagy hangosabb a szokásosnál, hirtelen megugorhat a kutyus, ezzel minden esetben számolj. Ezért türelemmel és figyelemmel kell sétálni.
Megsimogathatják-e mások?
Ha idegenek odamennek hozzád és megkérdezik, hogy megsimogathatják-e a kiskutyádat, akkor engedd meg nekik. De csak akkor, ha ezt a kutya is szeretné.
Soha ne vond kényszer alá! Ha a kutyus elhúzódik, ne erőltesd.
Ha a kutya is érdeklődik, akkor kölcsönös a szimpátia, akkor mehet. Ez egy vészhelyzetben nagyon jól jöhet, ha pl. ijedtében valamiért esetleg elszaladna, vagy megszökne, akkor könnyebb lehet megfogni.
Nálunk ez a simi dolog kicsit érdekes, mert amíg Mira pici korából fakadóan mindenkivel spanol, addig Murphy hűvös angol úrként komolyan szelektál az emberek között. Sokan azt hiszik, hogy fél. Pedig nem, nem fél egy cseppet sem, csupán a fajta jellegéből adódóan ő tartózkodó típus. De a gyerekekkel mindig kimondottan kedves, ők bármikor megsimogathatják.

A városi séta alapvető kellékei:
- fix póráz
- megfelelően beállított nyakörv, amiből nem tudja kihúzni a fejét
- kakiszedő zacskó
- a kutya oltási könyve (közterületesek ellenőrizhetik)
- szájkosár – ha tömegközlekedsz
- ha hosszabb a séta vagy meleg van, akkor víz és itató
- jutalomfalatok
+1 tipp: a nyakörvre egy gravírozott bilétát is tegyél, amin szerepel a kutya neve és a Te telefonszámod. Ez vészhelyzetben életet menthet!
Innentől nincs más dolgod, mint - a természetben tett séták után - megismertetni kutyáddal a város szépségeit. Adj neki időt, hogy megszokja a számára idegen zajokat és tárgyakat.
És hogy hogyan viselkedjen idegen, más méretű és fajtájú kutyákkal? A következő cikkemben ehhez adok tanácsokat.