A legfurcsább sztorik, amiket kutyasétáltatás közben hallottam

A kutyasétáltatásra régebben úgy gondoltam, mint egyfajta kötezettségre, amit a gazdi persze, vállal, mert imádja a kutyáját, de igyekszik gyorsan letudni. Aztán rájöttem, hogy a helyzet teljesen más. Én például nagyon megszerettem, mert nekem is kikapcsolódás - persze, mínusz 10 fokban, esőben-hóban nem egyórás, csak mondjuk negyed -, és rengeteg ismerőst szereztem a kutyámnak köszönhetően.

Barney valamiért vonzza a jófej helyieket, és valamiért a kíváncsi és igencsak beszédes, mondhatni pletykás környékbeli arcokat is. De ez sem baj, szívesen szóba elegyedünk gyakorlatilag bárkivel... és ha szóba elegyedünk, akkor persze, elkerülhetetlen, hogy sztorikat is hallunk. Méghozzá néha egészen elképesztő kutyás történeteket. Ezek közül szeretnék most elmesélni néhányat. Igazságalapjuk nem tudom, mennyi van, nekem is csak mesélték ezeket, de ha ettől eltekintesz, akkor talán jöhet egy kis borzongás (meg talán egy mosoly is). 

Az elrabolt kutyusok

Hadd kezdjem a legfurcsábbal: egy kis westie-vel és a gazdájával futottam össze az utcánkban néhány hónapja, és nagyon megörültem nekik, mert nemrég a mi családunkban is élt egy ilyen kis fehér kutyus, de ő sajnos már nincs velünk. Szóval a beszélgetés elkezdődött szinte magától, de arra nem számítottam, hogy a gazdi mindjárt egy igazi rémtörténetet fog elmesélni. Velük az történt ugyanis, hogy egyszer egy pillanatra kiszökött a kutyája a kapun kívülre. Mivel látta, mi történt, rögtön ment is utána, hogy behozza. Az utcára érve viszont már senkit és semmit nem látott. Nagyon megijedt, nyilván azonnal keresni kezdték a kutyát, de olyan volt, mintha a föld nyelte volna el. Pedig az az idő, amit négylábú társa egyedül töltött az utcán, nem lehetett több pár másodpercnél. Teltek-múltak a napok, és egyre kevesebb esélyük volt arra, hogy meglesz az eb, ám egyszer csak megcsörrent a telefon, és jelentkezett valaki, aki egy Isten háta mögötti helyen kért tőle találkozót, mondván, hogy ha kell még neki a kutyája, vissza tudja vásárolni. A thrillerbe illő pillanatokat a férfi végül hatalmas lélekjelenléttel kezelte, elment a találkozóra és visszavásárolta a kutyát. A rendőrségnek nem szólt, de utólag már valószínűleg bánja. Mint kiderült, szaporítók rabolták el a kisállatát, de benézték, mert ivartalanított ebet sikerült ellopniuk... csak ezért kaphatta vissza a kutyáját a beszélgetőpartnerem. 

Ennek margójára még egy elképesztő sztori: hallottam egy másik kutyáról is, egy american staffordshire terrierről, akit bosszúból rabolt el a gazdi exe a lakásukból - szerencsére végül ő is hazatért szerencsésen. 

Vidámabb furcsaságok, amiket séta közben meséltek nekem

Hogy egy kicsit vidámabb furcsaságot is meséljek, nemrég egy baráti házaspártól hallottam, hogy ők séta közben láttak egy csomó kiscicát beszaladni egy kocsi alá. Arra jött egy hölgy egy óriási kutyával, ők pedig elkezdtek aggódni, hogy a nagy kutya nehogy megijessze vagy ne adj'Isten bántsa a kiscicákat. De ami ezután történt, arra nem voltak felkészülve. A kutya lába a földbe gyökerezett a kismacskák láttán, és a félelemtől bénultan percekig nem tudott tovább menni, hiába szólongatta a gazdája. A cicák pedig vígan leselkedtek, kíváncsian méregették a rettegő óriást. 

Mivel nekem is beagle kutyusom van, szinte minden járókelő megállít minket két dolog miatt. Az első, hogy jaj de cuki, ugye meg szabad simogatni (persze, ha a kutya is szeretné). A másik pedig, hogy szinte mindenkinek van egy sztorija egy szökős, ugatós vagy zabagép beagle-ről, amit el akar nekem mesélni (meghallgatom). Nemrég egy hölgy állított meg, utóbbi miatt, hogy ő ismert két beagle-t régebben. Mire bólintottam egyet, már dőlt belőle a szó. Elmesélte, hogy azok a kutyák annyira elképesztően okosak voltak, hogy megtanulták kinyitni a szekrényeket, kirámolták a gazdi minden cuccát a szobába... sőt, a hűtőnyitás praktikája sem maradt rejtély előttük. Ezt és a következményeket Barney süteményzabáló hadművelete után el tudom képzelni.